Interjú Béres Alexandra Mirabelával

Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy jelöltek az Angyalom-emlékdíjra?

Azt éreztem, hogy ez nagyobb megtiszteltetés, mint amit megérdemlek, megérdemlünk, mert mi is csak egy vagyunk a sok kis csodából. Sokkal betegebb kis manók is vannak, sokkal erősebb és ügyesebb édesanyákkal mint én. Köszönöm ez úton is a jelölést.

Mi a problémája a gyermekednek?

Csecsemőkori agyi bénulása van és epilepsziás. Az izmai feszesek. Nem tud önállóan járni.

Milyen napi segítségre van szüksége gyermekednek?

Szüksége van segítségre öltözködésnél, vetkőzésnél, WC használatnál, az asztalhoz az etetőszékbe üléshez, bárhova eljutni segíteni kell neki. Játékokban is segítségre van szüksége mert a kezecskéi nem elég ügyesek még. A gyógyszerek bevételénél szüksége van segítségre. Ami nekem mindenezeknél a legfontosabb, hogy lelkiekben segítsem őt, hogy szeretve elfogadva érezze magát.

Tudsz dolgozni mellette, vagy a gyermeket látod el 0-24-ben?

Tudok dolgozni, amíg oviban van.

Mi a legnehezebb része, ha egy szülő sérült gyermeket nevel?

Számomra a legnehezebb a fizikai terheltség. Egyre nő és egyre nehezebb őt felemelnem.

Hogy sikerült elfogadni a kialakult helyzetet?

Idő kellett. Nem ahhoz, hogy őt elfogadjam így, hiszen szerelem volt első látásra és nincs nálam büszkébb édesanya. Ahhoz viszont idő kellett, hogy magamnak meg tudjak bocsájtani. Bár nem vagyok hibás abban, hogy korábban született és beteg lett, én mégis magamat okoltam. Időbe telt elengedni ezt. Aztán időbe telt felnőnöm a feladathoz. A gyógymódok kereséséhez, hiszen rengeteg a lehetőség, ami segíteni tudja őt, fejleszteni, könnyebbé tenni a lépteit.

Mivel válhatna könnyebbé az életetek? (egészségügyi támogatás, több pénzforrás, stb.)

Egyértelműen több pénzforrás. Minden pénz és ezt a legnehezebb előteremtenem.

Mi a legnagyobb vágyad az életben?

Anyaként az, hogy neki minél boldogabb és minőségibb, könnyebb élete legyen. Erős legyen lelkileg és pozitív, nyitott mindenre.

Mi lenne az első gondolatod, ha megnyerné a versenyt?

Az első gondolatom az lenne, hogy köszönjük.

Mit üzennél a többi anyukának, akik hasonló cipőben járnak?

Azt üzenném, hogy gondoljanak arra, hogy mennyivel rosszabb is lehetne. Egyszerűen csak adjanak hálát azért, amelyük van és ne bánkódjanak azért, ami nincs. Tegyék azt, amit én is teszek: megélek minden pillanatot, amit vele tölthetek és hálát adok minden napért, hogy Viki a világon van. Hiszek benne és azt üzenem minden anyának, hogy higgyen a kismanójában. Higgyen benne és szeresse őt!